Törökbálint – Liver FC 2-7
Szerdán egy halaszott mérkőzést játszottunk le a Törökbálint otthonában. A meccs nagy részében koncentrált játékot mutattunk, egyértelműen domináltunk a pályán. Rengeteg szép támadást vezettünk, sokat birtokoltuk a labdát, magasan támadtunk le és szereztük vissza a labdákat. Jellemző volt, hogy szélsőink jól helyezkedtek, így sok lehetőség volt mind mélységi, mind széles passzokra, indításokra. Az utolsó 20-25 percre kicsi elfáradtunk, szétszórtabb lett a játékunk, de sikerült így is egy újabb nagyarányú győzelmet aratni. Külön öröm, hogy rengeteg tanult mozgás, labdajáratás köszönt vissza a mérkőzésen, illetve a hét elején kicsit a szöglet szituációkat is gyakoroltuk, amelyből sikerült is gólt szerezni a mérkőzésen. Gratulálok a fiúknak, köszönjük a szülőknek a biztatást!
Gólok: Bodnár Ozor 4, Dimény Barni 2, Somogyi Adrián