Liver Családi Sportnap
Gyere és sportolj együtt a gyerekeddel!
időpont: 2025. május 18. vasárnap
helyszín: Liver Football Club Ifjúság u. Sporttelepe és Budaörsi Herman Iskola tornaterem
A rendezvény célja az volt, hogy a gyerekek, edzők, szülők, nagyszülők mindnyájan együtt sportoljanak, illetve a szervezők kötetlen beszélgetéseket kezdeményezzenek az egyesület jövőjével kapcsolatban. A Liver Családi Sportnapon mintegy 350-400 ember vett részt, nagyjából 150 gyerek és az őket elkísérő szülők, nagyszülők. A Budaörs Rádió szolgáltatta a remek hangulatot, riportokat készítve. Az 1. Liver Gulyásfőző verseny miatt pedig már 10 óra körül a környék összes kóborkutyája megérkezett a levegőbe szaglászva. A gyerekek közül a kicsik ovifoci kupán, a majdnem nagyok pedig Grundfoci kupán vettek részt. A Liver Szülők csapatát pedig a Művészválogatott sikerre éhes együttese várta, amely mérkőzés óriási taktikai csatában 0:0 val végződött, védekezési világrekordot döntve a gálameccsek között. Az időjárás felváltva volt hol szeles, hol esős, hol felbukkant a Nap, majd újra csöpögött. Miközben a szülők főztek, illetve néhányan a hideg miatt táncot ritmizáltak, a gyerekek a légváron, a lézerlövészeten, ping-pong versenyen, kosárra dobó versenyen mérettették meg magukat. A versenyek eredményét kupák, érmek, oklevelek díjátadása követte. Ahogy kisütött a Nap az esemény is elcsendesedett délután 4 óra körül, szembesítve a szülőket a hétfői iskolai feladatok előkészítésére.
A Liver Football Club eseményt rendező edzői köszönik a szülőknek és a gyerekeknek az aktív részvételt és hogy hozzájárultak az év legnagyobb Liver FC rendezvényéhez: Búzás Emma, Harangi Gergely, Nagy Péter, Papp Gábor, Stadler Bence, Tóth Szabolcs, Uj Róbert
Folytatjuk…
Liver Családi sportnap programunk időrendben így nézett ki:
9:00. – 11.00. Ovifoci
tornateremben
résztvevők: ovis gyerekek, U7
a program időtartama kb 2 óra
…………………………
9:00. – 12.00. Grundfoci kupa:
műfüves pályák
résztvevők: U8, U9, U10, U11,U12, U13, gyerekek
a program időtartama kb 3 óra
…………………………
9:00. – 13.00. Bogrács főzőverseny (1. LIVER Gulyásleves FŐZŐVERSENY)
szabadtér sportudvar
résztvevők: felnőttek, Liver Fc csoportok szülői csapatai
a program időtartama kb 4 óra
…………………………
10:00. – 14.00. Atlétika versenyek
szabadtér sportudvar
résztvevők: felnőttek, gyerekek (bárki aki szeret futni)
a program idősávja kb. 4 óra
…………………………
10:00. – 14.00. Teqball (14 év felett)
szabadtér sportudvar Teqball asztalok
résztvevők: 14 év felett bárki
a program idősávja kb. 4 óra
…………………………
12:30. – 14.00. Felnőtt Foci:
műfüves pályák
résztvevők: felnőttek, Liver Fc csoportokba járó gyerekek szülei
a program időtartama kb 1,5 óra
…………………………
14:00. – 16.00. Asztalitenisz bajnokság:
tornateremben
résztvevők: bárki, szervezés két korosztályban (0-14, 15-111)
a program időtartama kb 2 óra
…………………………
14:00. – 16.00. Kosárlabda verseny:
tornateremben
résztvevők: bárki, lebonyolítás a jelentkezésektől függően
a program időtartama kb 2 óra
…………………………
12:30. – 14.00. Tombola:
szabadtéren
résztvevők: bárki aki tombolát vásárol
a program idősávja kb. 1,5 óra
…………………………
időpontra vár: Kötélhúzó verseny:
szabadtéren
résztvevők: bárki, szervezés jelentkezéstől függően
a program időtartama kb 0,5 óra
Alább tudod elolvasni a Liver Családi Sportnap részletes leírását!
részletek:
időpont: 2025. május 18. vasárnap
Érkezés 9 órakor.
9:00. – 11.00. Ovifoci
tornateremben
résztvevők: ovis gyerekek, U7
a program időtartama kb 2 óra
Ovis gyerekek focikupája a játék örömének jegyében.
Minden ovist szeretettel várunk!
…………………………
9:00. – 12.00. Grundfoci kupa:
műfüves pályák
résztvevők: U8, U9, U10, U11, U12, U13, gyerekek
a program időtartama kb 3 óra
A csapatok a helyszínen kapják meg a versenybizottságtól a mezüket (támogatói csapatmezek megvásárolhatóak 10.000Ft / 4 mez vagy díjmentes megkülönböztető mezeket biztosítunk a csapatoknak)
Nevezni az alábbi linkre kattintva lehetséges:
Grundfoci jelentkezési lap- Családi sportnap 2025.05.18.
…………………………
9:00. – 13.00. Bogrács főzőverseny
szabadtér sportudvar
résztvevők: felnőttek, Liver Fc csoportok szülői csapatai
a program időtartama kb 4 óra
1. LIVER Gulyásleves FŐZŐVERSENY
verseny ideje: 2025. május 18. vasárnap
Célja: Liveres hagyományteremtés
Helyszín: 2040 Budaörs Ifjúság u 6. Herman Ottó Általános Iskola udvara
Nevezési határidő: 2025.május 15 csütörtök, 16.00 óra
Várjuk a jelentkezőket, lehetőleg Liver korcsoportonként 1-1 csapatot. A szülők számára, már önmagában a csapat megszervezése kiváló csapatépítési lehetőség.
Gyere és érezd jól magas a többiekkel!
Nevezési feltételek és tudnivalók:
Nevezni az alábbi linkre kattintva lehetséges:
1. LIVER Gulyásleves FŐZŐVERSENY – Liver Fc családi sportnap 05.18.
A határidő lejártát követően nincs lehetőség nevezni! A versenyben kizárólag a nevezett csapatok vehetnek részt!
Nevezési díj NINCS! A 1. LIVER Gulyásleves főző versennyel kapcsolatban további információ, segítség kérhető a 0630-709-11-23-as telefonszámot.
Verseny témája: Gulyásleves, aminek kötelezően tartalmazni kell marha vagy sertés húst, sárgarépa, fehérrépa, vöröshagyma. Többi hozzávaló a csapatokra van bízva! A főzéshez esetlegesen felhasznált gomba, csak szakértő által bevizsgált, vagy kereskedelmi forgalomba hozott lehet. Az ételek alapanyagairól, főzőeszközökről, egyéb kellékekről minden csapat maga gondoskodik!
…………………………
10:00. – 14.00. Atlétika versenyek
szabadtér sportudvar
résztvevők: felnőttek, gyerekek (bárki aki szeret futni)
a program idősávja kb. 4 óra
Atlétika versenyek programunknál főleg, anyukák, nagymamák, lány gyerekek részvételére számítunk, a versenyszámokat és a lebonyolítást a résztvevők függvényében jelöljük ki. Természetesen apukák, nagypapák, fiúk is jelentkezhetnek, viszont ne feledjük, hogy ők focizni is fognak.
Jelentkezés a helyszínen, bárkinek lehetséges.
Gyere és sportol, mutasd meg milyen gyorsan és kitartóan futsz!
…………………………
10:00. – 14.00. Teqball (14 év felett)
szabadtér sportudvar Teqball asztalok
résztvevők: 14 év felett bárki
a program idősávja kb. 4 óra
A Teqball a lábtenisz asztalon játszható változata, gyere és próbáld ki!
Jelentkezés a helyszínen, bárkinek lehetséges.
…………………………
12:30. – 14.00. Felnőtt Foci:
műfüves pályák
résztvevők: felnőttek, Liver Fc csoportokba járó gyerekek szülei
a program időtartama kb 1,5 óra
A Felnőtt Foci programunkra bárki jelentkezhet, ennek szülői magját a vasárnaponként (19.00-20.30) A Herman sátorban heti egyszer ez év tavasz óta megtartott Szülői Foci közösségünk adja. Ide egyébként folyamatosan várjuk a focizni szerető apukákat a még nagyobb létszám érdekében.
A Felnőtt Foci programunkra ellenfélként “sztárcsapatot” szerveznek a szülők.
Gyere és cselezz ki mindenkit, mutasd meg milyen jól focizol és hogy nem fog rajtad az idő vasfoga! Jelentkezés a helyszínen, bárkinek lehetséges.
…………………………
14:00. – 16.00. Asztalitenisz bajnokság:
tornateremben
résztvevők: bárki, szervezés két korosztályban (0-14, 15-111)
a program időtartama kb 2 óra
Az ütőfogásod tollszár vagy hagyományos, király csusza vagy afta, pörgetés vagy nyesés, netszes szerva vagy töcs, nekünk mindegy! Ha nyaranta vagy a háztömbben sokat pingpongoztál gyere mert itt a helyed! Ha kezdő vagy, akkor pedig ideje elkezdeni!
Jelentkezés a helyszínen, bárkinek lehetséges.
…………………………
14:00. – 16.00. Kosárlabda verseny:
tornateremben
résztvevők: bárki, lebonyolítás a jelentkezésektől függően
a program időtartama kb 2 óra
Gyere velünk kosárra dobálni! Ha nem bőszárú a nadrágod és nincs baseball sapkád akkor is szeretettel várunk! Jelentkezés a helyszínen, bárkinek lehetséges.
…………………………
12:30. – 14.00. Tombola:
szabadtéren
résztvevők: bárki aki tombolát vásárol
a program idősávja kb.1,5 óra (tombolahúzás folyamatos)
A tombola ajándékok felajánlásával támogathatjátok rendezvényünket.
Várjuk a felajánlásokat, amelyeket a Herman iskolában tudtok leadni a rendezvény előtti utolsó héten az edzőknek, amelyeket egy külön helyen gyűjtünk a szertárban. Egy tombola ára 1.000Ft lesz. Amennyiben lehetséges a tombola ajándék felajánlásokat előre jelezzétek, mert ezzel a tombolahúzás támogatói kategóriáinak kijelölését és az ezzel kapcsolatos figyelemfelhívást segítitek!
Tombola ajándék felajánlások szándékának jelzése a linkre kattintva lehetséges
…………………………
időpontra vár: Kötélhúzó verseny:
szabadtéren
résztvevők: bárki,a lebonyolítás jelentkezéstől függően
a program időtartama kb 0,5 óra
Erős vagy vagy csak szájhős, majd kiderül! Gyere és húzd meg jól!
Jelentkezés a helyszínen, bárkinek lehetséges.
–
Várunk szeretettel mindenkit a Liver Családi Sportnapon 0-111 éves korig!
A rendezvény sok-sok beszélgetéssel fog véget érni maximum 18 órakor.
köszönettel: Liver Fc edzői












