Ugrás a tartalomhoz

Liver FC U9-es barátságos mérkőzés a Biatorbágy U9-es csapata ellen a Zsiráf kupa gála mérkőzésén

Időpont

üU9-es futballistáink életében ez volt az első olyan mérkőzés ahol igazi játékvezető fújta a sípot.
A mérkőzést 4:2-re a vendégek nyerték.
A mi esetünkben az eredménynél sokkal fontosabb volt, hogy nagyobb pályán, nagyobb területen láthattuk a gyerekek mozgását labdával es labda nélkül, illetve megfigyelhettük, hogy hogyan reagálnak meccs szituációkban és milyen döntéseket hoznak.

Voltak nagyon szép labdaszerzések, megindulások és nem utolsósorban nagyszerű védések is, emellett viszont sok fejleszteni valónk is látható volt a meccsen.

Egyértelmű, hogy még csak az utunk elején járunk a fiúkkal, és nagyon sokat kell még gyakorolnunk.

A meccs legnagyobb értéke az volt, hogy szinte az összes gyerekünk el tudott jönni akik edzésre járnak, 22-es keretünk volt ezen az edzőmeccsen!
Íme az U9-es csapatunk névsora:
Bánszki Marcell

Benedek András

Czuczor Flórián

Csanádi Máté

Domahidi Gellért

Halmos Bence

Juhász-Szépszó Hunor

Kelemen Benjámin

Kósa Mór

Kovács-Hoffmann Ferenc

Mach Benett

Muhi Mozes

Nagy-Zórád Hugo

Oláh Benedek

Pergel Péter

Pongrácz Olivér

Radnóty Botond

Stürzenbaum Gergely

Szlávik Boldizsár

Agurh Yasan

Agurh Joud

Klemencsics Ágo